Gyógyító kapcsolatok – Misszió Brazíliában és Peruban

Helga Auer RSCJ osztrák Sacré Cœur-nővér, Bécsben él. A hatvanas évek végén fejezte be tanulmányait, és négy évig egy gyógyszertárban dolgozott, majd fiatal önkéntesként Brazíliába utazott, hogy részt vegyen egy missziós projektben. Három évvel később csatlakozott a Szent Szív Társasághoz. Noviciátusa első évének elején súlyos autóbalesetet szenvedett, ami miatt több műtétre is vissza kellett térnie Bécsbe. 1988 és 2005 között pasztorálpszichológusként dolgozott Ausztriában, és Peruban tanított a limai UNIFÉ Egyetemen*, ahol a humanisztikus pszichológiáról szóló tankönyvet és számos rövidebb kézikönyvet adott ki. A felszabadítás teológiájáról, a perui egyházról és általában latin-amerikai tapasztalatairól Tornya Erika RSCJ beszélgetett vele. TOVÁBB „Gyógyító kapcsolatok – Misszió Brazíliában és Peruban”

„Kerestem, akit szeret a lelkem”

Heim Kata hivatástörténete

Azt hiszem, minden hivatástörténetben meghatározó az első meghívás élménye, és az az út, ahogy először megszületik bennünk a vágy, hogy talán szerzetesként lenne jó követni Jézust és szolgálni az Isten vágyát, akaratát. De ha az évek során nem történik más, nem teszem meg azokat a lépéseket, amik rajtam múlnak, elhalványul ez az emlék, és már csak egy szép történet marad, aminek nincs többé hatása az életemre. Ezért azt gondolom, a hivatástörténetek első részét követnie kell egy másodiknak, amely azt mondja el, hogy mi segít abban, hogy valaki benne maradjon egy megtalált hivatásban. Remélem, egyszer azt is megírhatom. Addig is fogadjátok szeretettel az első felét. TOVÁBB „„Kerestem, akit szeret a lelkem””