A házasságtörő asszony – nagyböjti elmélkedés
Nagyböjti készülődésünk segítéséhez János evangéliumából a házasságtörő asszony (Jn 8,1-11) történetét választottam.
Arra készítjük a szívünket, hogy a Megváltóval találkozzon és egyesüljön Húsvét szent ünnepén. Az előkészület egyik segítője a lelki megtisztulás, megújulás. A történet ebbe a belső útba enged bepillantani, mégpedig Jézus oldaláról és reményeim szerint segítséget ad ahhoz is, hogy igaz találkozásunk legyen Megváltónkkal.
Olvassuk el a János evangéliumának szövegét.
“Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: “Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: “Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: “Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” “Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: “Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!””
A történet megmutatja Jézus magatartását a bűnös emberhez és ezen keresztül lényegét is feltárja. Ezért, most elsősorban Jézus cselekvéseit emeltem ki és ezek mélyebb értelmének feltárására törekszem, amelyek hozzánk emberekhez is mélységesen kapcsolódnak. Melyek ezek?
“kiment, újra megjelent, leült, tanított, lehajolt, írni kezdett, fölegyenesedett, mondta, újra lehajolt, tovább írt, ott maradt, fölegyenesedett, megszólította, mondta”
Kiment az Olajfák hegyére. Nagyon szűkszavú megjegyzés, mégis fontos. Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus gyakran visszahúzódik az Olajfák hegyére. Kilép Jeruzsálem forgatagából, távolságot vesz a nap történésitől. Most mégis kicsit más a helyzet. Evangéliumi szakaszunk előtti versek már beszámolnak arról, hogy Jézusról erősen különböző vélemények alakultak ki. Megjelenik a lelkesedés és rosszindulat, hit és kétkedés, a melléállás és elutasítás, harag. Mindez Jézusra is hathatott. Válaszul a mozgalmas és érzésekkel teli napra Jézus csöndes helyre vonul. Ez nem csupán fizikai távolságvételt jelent, hanem azt is, hogy figyelmének irányultsága is megváltozik. Eddig az emberek felé fordult, az Olajfák hegyén egyedül az Atya felé.
A hegyen töltött éjszaka az Atyával való együttlét időszaka. Ebben a kapcsolatban, és ezen a kapcsolaton keresztül értelmezi Jézus mindazt, amit megélt. Ezáltal találja meg belső hozzáállását a történésekhez. Figyelmét az Atyára fordítja, és benne és általa tudja megtalálni az ellentmondásos események igaz olvasatát: az élet esélyét, lehetőségét veszi észre bennük.
Ma az ilyen visszavonulást reflexiós időnek nevezzük. Ez az, amikor teret és időt teremtünk arra, hogy Isten szemével nézzünk rá a bennünket ért eseményekre, és az általuk keltett érzésekre.
Ez után az éjszaka után újra megjelent a templomban. Jézus újból kész arra, hogy a nép között legyen, annak ellenére, hogy előző nap igen forrongó volt a hangulat személye és tanítása miatt mind a nép mind pedig a farizeusok és a főpapok között. Az Atyával töltött éjszaka után találkozásokra nyitottan látjuk őt viszont. A nyitottság elfogadásra, befogadásra tesz képessé és persze a sebezhetőséget is magában hordozza. Mindezt Jézus újból vállalja.
Jézus nyitott hozzáállása a valósághoz számunkra is egy meghívás arra, hogy tanuljunk tőle, hogyan tudhatunk nehéz vagy igaztalan helyzetekbe újból nyitottan jelen lenni.
Jézus fenntartások nélkül vállalta a közösséget a néppel. Leült közéjük. Félelem nélkül megmutatta magát és vállalta a közelséget mindenkivel. Az, aki leül, nem arra készül, hogy elfusson, hanem, hogy jelen legyen abban, ami éppen történik. Jézus magabiztos volt és ezért biztonságot sugárzott.
Olykor előfeltevéseink, félelmeink teljesen megbénítanak, menekülésre késztetnek, vagy agressziót váltanak ki belőlünk. Egyik sem segíti a valóság érzékelését és így a kapcsolat létrejöttét sem.
Jézus azonban nyitottsága és elfogadása által képes volt arra, hogy újból tanítsa őket. Megossza velük mindazt, ami számára fontos, azaz közvetítse Isten országát.
Nagy fordulatot vesz a történet akkor, amikor megjelennek az írástudók, a farizeusok és a vádlott. Jézus meglepően 
reagált. Egyszerűen lehajolt és írni kezdett a földön. Számomra szimbolikus jelentése van ennek a mozdulatnak. Jézus még mélyebbre megy az emberi valóságban. Az esemény és a szavak alámerül. A lényeget látja, és azt érinti: porból lettünk, törékenyek, bűntől sebzettek vagyunk. Az alaphoz ér, és majd ebből válaszol a faggatóinak.
Nagyböjtben sebzettségünk, bűnösségünk felismerésére meglephet bennünket. Mi hogyan fordulunk gyarló ön magunkhoz? Kihez fordulunk?
A lehajolt, igazságot érintő Jézus a további faggatásokra fölegyenesedett. Ekkor jelenik meg isteni ereje. Rendeződésre bírja a kaotikus állapotot. Azt a zavaros helyzetet, ami térben és időben sűrítve megjelenik: a bűn következményeit, a megvetést, a lenézést, a szégyent, felháborodást, az ítélkezést, a gúnyt, értetlenséget, mindazt, ami életet vesz el.
Mondta nekik: “az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek”. Csupán egy mondatot szól. Létünk alapigazságát. A valóságot, hogy a bűntől sebzettek vagyunk. De a mondata nem megszégyenítő, hanem meghívó. Arra hívja a farizeusokat, hogy kerüljenek kapcsolatba saját szívükkel. Amikor ez létrejött tetteik is megváltoztak.
Ha mi is kapcsolatba kerülünk a szívünkben élő Igazsággal, aki maga az Isten, tetteink meg fognak változni.
Jézus újra lehajolt. Ebben az újbóli lehajlásbanJézus másik isteni oldala, az irgalmasság mutatkozik meg. Nem ítélkezik az ítélők fölött. Nincs erőszak. De bízik a bennük rejlő jóban, ami képes szavaira megmozdulni.
Tovább írt. Újból érinti az emberi valóságot az irgalom életadó erejével.
Jézus fölegyenesedik, láthatóvá teszi az irgalmat az igazság mellett. Ezzel meghív bennünket is arra, hogy az igazságot irgalommal újraírjuk.
Ezt szavakba is foglalja, nyomatékosítja: mondja:
Asszony hol vannak, akik vádolnak téged?
Senki sem ítél el?
Én sem ítéllek el.
Jézus ezzel a mondatával testi és lelki szempontból is új életet ad az asszonynak, és ezzel istenközpontúvá teszi őt. Ezért kéri Jézus az asszonytól bizalommal:
Menj, és többé ne vétkezzél!
A böjti időszaka ezt a testi, lelki új életet ajánlja fel nekünk is. Merjünk hát Jézus közelébe kerülni!
Csókási Anna RSCJ
