Nővértársunk, Béres Ágnes RSCJ hajléktalan és szegény emberekkel foglalkozik. Az ő munkájába is bepillantást enged a Magyar Kurír riportja. Ebből olvasható itt részlet.
2021. január 1-jén éppen tíz éve, hogy Budapest szívében megnyitotta kapuit a Csak Egyet Szociális Segítő Központ nappali melegedő és szociális intézmény.
A Szolgálat az Új Jeruzsálem katolikus közösség igehirdetői tevékenysége során felismert igényekből és egy személyes inspirációból született több éves előkészítő munka és közös imádságok után. Hetente több száz rászorulót segítenek itt étkeztetéssel, ruhával, ügyintézéssel. Ám missziójuknak ez csupán az egyik oldala.
Pincehelyiségbe nyíló ajtón át lépek be egy keddi reggelen a budapesti Király utca és Izabella utca sarkán lévő nappali melegedőbe, amelyet az Új Jeruzsálem katolikus közösség működtet. Korábban még nem jártam itt. A konyhán kedves önkéntesek fogadnak, akik egyből eligazítást adnak, megtudom tőlük, hogy mit merre találok. Elmondásuk szerint sokan jönnek segíteni az állandó munkatársak munkáját. Van, aki csak besegít a reggeli elkészítésébe és az étkeztetésbe, aztán megy dolgozni, más akár órákon keresztül itt van, és segít, amiben tud. Reggelente a szendvics- és a teakészítés a legfőbb feladat. Nyitás előtt a csapat imával kezdi a napot, erőt kérve a napi munka elvégzéséhez.
Ekkor kezdem érezni, hogy itt többről van szó, mint a rászorulók fizikai segítéséről. Tudtam, mivel foglalkoznak az itt dolgozók, de most, hogy itt állok közöttük, akik nélkül nem létezne ez a szolgálat, és akik mertek igent mondani Isten hívására, egészen új élményként hat rám a bizonyosság, hogy van valami, amiért itt kell lennem, amit látnom kell ahhoz, hogy megváltozzak.
A közös ima után kinyílnak az ajtók, és megkezdődik az emberek beléptetése. Akik már régóta járnak ide, nagy bizalommal fordulnak az itt dolgozókhoz, bátran kérnek tőlük segítséget. Sokféle ember jön ide megannyi élettapasztalattal, örömmel és bánattal a szívében. Leülök egy idősebb, hajléktalan hölgy mellé. Az advent és a karácsony felől érdeklődöm tőle. Hamar kiderül, hogy régóta nem ünnepli már a karácsonyt. Szerinte az emberekben és a világban nincs már igazi szeretet, a helyét felváltotta a pénz. Mindig csak költekezünk, még karácsonykor is. Hamar megnyílik, és mesél a múltjáról, a családjáról, a problémáiról, a munka fontosságáról. Sok mindenről beszélgetünk, sok bölcsességet oszt meg velem, amiért nagyon hálás vagyok.
Amikor elköszönünk egymástól, Ágnes nővérhez vezet az utam, aki a Szent Szív Társaság elsőfogadalmas nővére. Novíciaként találkozott a Csak Egyet Szolgálattal. Önkéntesként itt teljesítette az úgynevezett hosszú tapasztalatszerzést. Ittléte alatt egyre többen jöttek ide fizikai és lelki segítséget kérni. A nővér szerint ezen a helyen, ebben a végtelen egyszerűségben egészen biztosan jelen van az irgalmas Isten, aki karácsonykor emberré lett értünk. Az első pillanattól úgy érezte, hogy Jézus itt van a vendégekben és a munkatársakban. Mindannyiunkban vannak sebek, amelyeket magunkkal viszünk egy életen át, de Isten örömhírét is hordozzuk, és szinte közösséget alkotnak azok, akik belépnek ide. Ismerik egymást, odafordulnak egymáshoz, beszélgetnek. Ágnes nővér azt is hangsúlyozza, hogy az érzelmeket kapcsolatokban tudjuk megélni. Akik az utcán töltik az egész napjukat, és kint is alszanak, azoknak az életéből gyakran hiányoznak ezek a kapcsolatok. Sokan belefáradtak már a próbálkozásokba, de amikor itt vannak, reggeliznek vagy ebédelnek, lehetőségük van arra, hogy néhány emberi szót váltsanak valakivel.
A beléptetés sokáig eltart, sorra érkeznek az új és új vendégek. Van, aki maszkot kér, másvalaki gyógyszert. A recepciós sokakat már messziről megismer és üdvözöl. Számomra, aki kívülálló vagyok, lenyűgöző ez a közvetlenség. Hosszú hetek, hónapok vagy akár évek találkozásai és tapasztalatai lehetnek a bizalom mögött.
Egy férfi fordul felém, és biztat, hogy fényképezzem le nyugodtan. Szóba elegyedünk. Hamar kiderül, hogy börtönben volt, három éve szabadult, és már egy éve jár ide. Számára nem az étkezés a fontos, hiszen van otthona, családja, gyermeke. A szentmise miatt jár ide, számára ez itt a legnagyobb ajándék. Elmondása szerint sokan előítélettel gondolnak erre a helyre, az ide járó emberek miatt. Az ilyenek úgy ítélkeznek, hogy soha be sem tették ide a lábukat.
Árki Kristóf
A teljes cikk elolvasható a Magyar Kurir oldalán.