November 21-ét, Szűz Mária templombeli bemutatásának ünnepét tekintjük a Szent Szív Társaság születésnapjának. 1800-ban ezen a napon tett fogadalmat Párizsban alapítónőnk, Magdolna Zsófia három társával. Mi volt a vágya? Mi hajtotta őt abban, hogy megalapítsa a későbbi Szent Szív Társaságot? – Egy korabeli visszaemlékezésből megtudhatjuk.
1800-ban Magdolna Zsófia 21 éves volt. A francia forradalom (1789), majd az azt követő terror időszakának (1792–1795) pusztító eseményeit gyerekként élte végig; a halálos fenyegetettséget az egész családja átélte. A későbbi Szent Szív Társaság megalapításának vágya és alapötlete ebből a traumatikus élményből született meg. A sok nyelven olvasó és beszélő, egészen rendkívüli műveltséggel rendelkező és különös tehetséggel megáldott Magdolna Zsófia mellé olyan lelki atyákat és társakat adott az Úr, akiknek a segítségével megvalósulhatott az, amire Zsófia hívva volt. 1800. november 21-én egy párizsi lakásban Szűz Mária képe előtt tette le fogadalmait.
Az alapító ötletről Pauline Perdreau rscj elbeszéléséből tudhatunk meg többet. Ő személyesen ismerte Magdolna Zsófiát, és az ővele való beszélgetéseire visszaemlékezve jegyezte fel a következőket:
Az első ötletünk arra, hogy a Társaság milyen formát öltsön, az volt, hogy a lehető legjobban és a lehető legnagyobb számban újra egyesítsük az eukarisztiában jelen lévő Jézus Szívének valódi imádóit. Ezt a következőképpen képzeltük el: a Forradalom és a Terror borzalmai után, amelyek a vallást és az Oltáriszentséget érték, minden szív, amely Istenhez hűséges maradt – és amikor a templomok újra megnyitottak, minden irányból felbukkantak ilyenek – tehát ezek a szívek, egy ritmusra dobbantak. Elégtételt venni az Oltáriszentségben jelen levő Jézus Krisztusért – ez volt az egybegyűltek felkiáltása. Minden lélek igényelte ezt a kárpótlást a szentségtörés, az istentelenség, a sértések után, vágyták ezt a helyreállítást és ezt az elégtételt. Nem volt két imádkozó ember, aki ne kereste volna együtt, hogyan tudnák újra élővé tenni Jézus Krisztust a családokban. Az emigrációból visszatérők újra egymásra találtak baráti, társasági összejöveteleken, és csak azzal foglalkoztak, hogy helyreállítsák az Oltáriszentség tiszteletét, hogy újjáélesszék a papságot, és hogy segítsék és támogassák a püspökséget. Az egyedülállók, az özvegyek, arra szentelték az idejüket és az erőforrásaikat, hogy elkészítsék a templom díszeit, vásznait, és a szüzek…, ők önmaguk felajánlásáról, feláldozásáról álmodtak.
Íme, el is érkeztem a mi kis Szent Szív Társaságunk megalapításának alapötletéhez: fiatal nőket magam köré hívni, hogy létrehozzunk egy kis közösséget, amely éjt nappallá téve imádja az eukarisztikus szeretetében megsértett Jézus Szívét. De mégis azt mondtam magamnak, hogy amikor már huszonnégy szerzetesnő lesz, akik óránként váltják egymást a zsámolyon, hogy biztosítsák az állandó szentségimádást, az már igen sok lesz, és mégis túl kevés egy ilyen nemes célra. … Ha lennének fiatal diákjaink, akiket mi formálnánk engesztelő és szentségimádó lelkületre, az mennyire más lenne! És akkor imádók százait és ezreit láttam egy elhagyatott szent Tabernákulum előtt: A fiatalság nevelésére kell felajánlanunk magunkat, újjá kell építenünk a lelkekben a legyszentebb Oltáriszentségbe vetett élő hit szilárd alapjait, küzdenünk kell a janzenizmus maradványai ellen, aminek a hitetlenség lett a következménye. Így, Jézus Krisztus Boldog Margit Mária* előtti megjelenéseinek segítségével, amelyekben megerősítette a Legszentebb Oltáriszentség szent Szíve iránti helyreállító és kiengesztelő buzgóságát, mi imádók tömegeit neveljük majd fel, minden nemzetből, egészen a föld végső határáig.
*Alacoque Szent Margit Mária
(Pauline Perdreau: Les loisirs de l’Abbaye, Tome I, p. 424.; Milánkovics Tímea rscj és Molnár Cecília rscj fordítása)
Pauline Perdreau elbeszélése szinte kézzelfoghatóvá teszi a folyamatot, ahogyan Jézus követésének a vágya és a korabeli francia történelmi kontextusban érzékelhető szükségletei a világnak találkoznak Magdolna Zsófia lelkében. A szöveg második bekezdésében található „…”, ez a diszkrét kihagyás, ez a lélegzetvételnyi csönd jelzi, hogyan működött közre a Szentlélek abban, hogy Társaságunk – mai napig változatlan – küldetése megszülessen.
1982-es Konstitúciónkban ez így fogalmazódik meg:
Az Egyház küldetésében a nevelés szolgálatával veszünk részt,
ez a mi utunk Krisztus művének folytatásában.
A nevelésnek és az oktatásnak ez a szolgálata főként az ifjúságra irányul és azokra,
akik a világ jövőjét hordozzák magukban.
Szívének vágyaitól indítva azt akarjuk, hogy mindenki
növekedhessen az emberként és Isten gyermekeként neki járó méltóságban.
(…)(Konstitúció, 7§)
Borítókép: Sophie Maille rscj festménye