TOVÁBB “Életformálódás – Csak Egyet Szociális Segítő Központ”
Elmélkedés a három királyokról szóló evangéliumi történetből vett fél mondat kapcsán.
TOVÁBB “Földre borulva hódoltak neki”
Még advent van.
Ülök a csendben,
Mint a Kisherceg:
Öltöztetem a szívem.
Ünneplőbe, szép ruhába,
A várakozás bizonyosságába.
Hogy eljön Ő, a Király,
Aki után sóvárog a világ.
Felismerem-e majd
A Menny Királyát,
Mindenféle alakjában?
A magban, a kalászban,
Kenyérben, borban,
Egy mosolyban?
Csecsemőben, kamaszban,
Makacs öregben,
És a tavaszban?
Vagy elmúlik az ünnep,
Úgy, hogy észre se vettük,
Mert kicsinységében megvetettük.
Rieger Mari
Az advent a várakozás időszaka. A világba lépő Istenre várunk. Az Ő érkezésére készítjük fel a lelkünket. Ehhez, viszont jó, ha értelmezni tudjuk lelkünk rezdüléseit. Márk evangéliumának egyik szakasza nagy segítségünkre lehet ebben. TOVÁBB “Vigyázzatok, legyetek éberek”
“Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” (Mt 25,31-46)
Elcsendesedtünk, ugye, Jézus szavait hallván? Nagyon magától értetődőnek tűnik az üzenet. Tettem-e jót, vagy sem életem során? A fő kérdés ez lesz az utolsó ítéletkor. Most viszont az a legfontosabb kérdés, hogy mi történik addig? Mi a titka annak, hogy a végső ítéletkor Atyám áldottai megszólítás minket is illessen? Próbáljunk meg ennek most utána járni.
A hallott példabeszéd Jézus azon beszédei közé tartozik, amelyek Isten országának jövőbeli érkezését írják le. Máté evangélista ezeket egy csokorba szedte és evangéliumában egymás után helyezte el. A 24. és 25. fejezetben találhatók. Ezeket a beszédeket gyakran eszkatologikus beszédeknek is nevezik, mivel a történelem végét ábrázolják. Maga a kifejezés a görög eszkaton – vég – szóból ered. Az eszkatologikus képek használata nem idegenek a biblikus beszédtől. Az Ószövetség könyveiben tulajdonképpen majdnem az összes kép megjelenik Isten országának eljöveteléről, melyet Jézus maga is használ, mint például a kozmikus zavar, a harsona megszólalása végítéletnél vagy az összesereglett népek a trón előtt. Így a történelem végén feltűnő Emberfia ábrázolást is ismerjük Dániel könyvéből. Ott az Emberfia az ég felhőin jön el. A mai evangéliumban pedig azt hallottuk, hogy az Emberfia dicsőségesen bevonul angyalaival és trónusra ül. Nyilvánvalóvá válik, hogy ki az Emberfia. Ő az ítélő és ugyanakkor ő az ítélet kritériuma is, mindennek a végső mércéje. Isten jelenléte nyilvánvalóvá, láthatóvá válik mindenkinek. Ezáltal minden annak látszik, ami: a hamis nem mutatkozhat meg igaznak, a részleges teljesnek, a rossz jónak, az igaztalan igaznak. Jézus második eljövetele tehát a végső rendeződést hozza el.
A történetben minden nemzet megjelenik a király előtt. És ő szétválasztja őket, mint pásztor a juhokat és a kecskéket. A pásztor megjelenése ebben a szövegkörnyezetben meglepő, mivel áthallatszik a jó pásztorról szóló történetek vigasza, ahol a jó pásztor nevükön nevezi a juhokat és előttük megy, a juhok pedig követik. Ugyanez a jó pásztor a végsőkig is elmegy juhaiért, életét adja értük. János evangéliumában ezt találjuk erről: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért” (Jn 10,1-16). A jézusi történet a király és pásztor jellemvonásait nem tartja összeegyeztethetetlennek. Ítélő és megmentő is egyben a világ végén megjelenő Krisztus. Az áldottakhoz való tartozás feltétele a pásztor hangjának ismerete és annak követése. Úgy tűnik, az fogja meghatározni az ítéletünket, hogy mennyire ismertük fel a hangját, hallgattunk szavára, és mennyire voltunk készek az ő követésére. Azaz életünk döntéseiben mennyire volt Krisztushoz való tartozásunk, az evangélium tanítása a mérce.
Tehát a király két csoportra osztja a nemzeteket, mint a pásztor, aki elválasztja a juhokat a kecskéktől. A szétválasztás kritériuma először még nem hangzik el, rejtve marad. És tulajdonképpen mindkét csoportot meglepi, amikor a felsorolást hallják tetteikről. Egyikük sem tudta, mi az, amit jól vagy rosszul tettek. Nem tudták, hogy ha a legkisebbek közül tesznek valakivel jót vagy hanyagolják el őket, azt tulajdonképpen Jézussal teszik. Jézus a legkisebbekkel azonosítja magát. Tehát a kulcs az üdvösséghez: a legkisebbek szolgálata. A legkisebbeké, akik jelentéktelenek, akiket nem tartanak sokra, akiket nem vesznek figyelembe, akiket lenéznek, akiket kerülnek. Egyszerűbben fogalmazva, akik felé előítélettel vagyunk. Előítéleteink saját világunkba zárnak be, ezzel elzárnak bennünket a valóság teljesebb észlelésétől, megfosztanak a szabadságunktól. Ezzel viszont elzárnak a másik embertől és Istentől is. Istentől, aki mindenkiben benne él, bennünk is és azokban is, akiket kerülünk, lenézünk, akiket nem tartunk sokra. Előítéleteink elzárnak bennünket a teljesség feltárulkozása elől és befolyásolják cselekedeteinket is. A végső ítélet tehát nem előzmény nélküli. Életünk folyamán ítéleteket, döntéseket hozunk. A kérdés az, hogy az evangélium szellemének megfelelő döntéseket hoztunk-e. Olyanokat-e, amilyeneket Jézus is meghozott volna. Ő volt-e a mércénk? El tudtuk-e sajátítani az ő lelkületét? Érdemes megvizsgálnunk, hogy milyen ítéletet hordozunk magunkban a másikról, milyen ítéletet hordozunk Istenről, és milyen ítéletet hordozunk önmagunkról, mert ezek fogják meghatározni öntudatlanul is cselekvéseinket. Öntudatlanul is, erre felhívnám a figyelmet! Ítéleteink, látásmódjaink határozzák meg cselekedeteinket. Jézus példabeszéde meghívás a tudatos cselekvésre. Az éberségre, arra, hogy figyelmem nála maradjon. Ez azt jelenti, hogy gondolataimat, vágyaimat, törekvéseimet, és ez által cselekedeteimet is ő határozza meg. Amennyire Jézus lelkülete tud meghatározni, annyira tudok majd magamról elfelejtkezve másokért tenni, úgy, hogy azt észre sem veszem.
Hogyan lehet ezt elsajátítani? Ahhoz, hogy igaz ember módjára cselekedjünk állandó párbeszédnek kell lennie lelkiismeretünk, gondolataink, érzelmeink, indulataink és cselekedeteink között. Belső megmozdulásaink jelzések arról, hogy egyes történések hogyan hatnak ránk, mit tesznek velünk és mire késztetnek. Ez a belső figyelem, tulajdonképpen a lelkek megkülönböztetése. Általa felismerjük, hogy mi vezet Krisztushoz közelebb és mi távolít el bennünket tőle. Ezek felismerése segítségünkre lesz, hogy önzetlen, önmagunkat túllépő tetteket vigyünk véghez. Elfelejtkezzünk előítéleteinkről és jót cselekedjünk, úgy hogy az már fel sem tűnik számunkra.
Érdemes átgondolnunk, hogy ha ma meg kellene jelennünk Krisztus trónja előtt és számot adni arról, hogy kik felé vagyunk előítélettel, kiktől vonjuk meg jóindulatunkat, és segítőkészségünket, akkor mit találna bennünk Jézus? Jézus melyik oldalára kerülnénk ma, jobbra vagy balra? Amennyiben fel merjük tenni magunknak ezeket a kérdéseket, a mai evangélium valóban örömhírré lesz számunkra. Lehetőség a változtatásra és a változásra. Kérjük mindehhez a bátorság és őszinteség kegyelmét önmagunk és mindannyiunk számára, hogy a végső időkben a megígért ország birtokosaivá válhassunk.
Mennyire veszem figyelembe, amikor kisebb vagy nagyobb dolgokban döntök, hogy Jézushoz tartozom?
Kikről hordozok előítéleteket a szívemben? Jézus mit mond nekem erre?
Csókási Anna RSCJ