A szerzetessé válás útja

“A külső embert könnyen szerzetessé teszi az, aki akarja, a belső emberből szerzetest faragni azonban csak kemény küzdelem árán lehet.”

A belső ember szerzetessé (monakhosz= az egység hordozója) válásának útja: engedni, hogy a Lélek Krisztust bennünk teljesen kimunkálja.

Lépései:

Menekülj! (Indulj el!)
El kell hagyni a helyet, ahol otthon vagyunk, a biztonság helyét, és elmenni a bizonytalanság és a magány helyére, oda, ahol zarándokok és jövevények vagyunk, oda, ahol az egyelten támasz Isten és az ő igéje. Ez a kivonulás napi feladat.

Hallgass!
Aki zarándok, annak a csend az útitársa, mert a Lélek szavát kell hallgatnia. Azt a hangot, amely a következő lépést, a bejárandó utat súgja. A Lélek szerinti életnek szüksége van a csend légkörére, és pontosan maga a csend tesz zarándokká. Elszakadni („menekülj”) legfőképpen azoktól a szavaktól, amelyek elözönlik és megsüketítik a bennünk lévő belső embert, melyek a szívünket piactérré változtatják. A hallgatás, amelyre hivatottak vagyunk, legfőképpen a gondolatok elleni küzdelem.

Keresd a békességet!
A csendben járva a zarándok felfedezi, hogy bensőjében rejtett ritmus dobog: ez a Lélek üteme, a szív békéje. Keresd a békességet, maradj itt várakozva, türelmesen, cselekvés nélkül, mert csak így fedezed fel, hogy minden nap újból érkezik hozzád a kegyelem. Aki zarándok, tudja, hogy nem birtokolhatja, csak elfogadhatja. A békét pedig úgy kapjuk meg, hogy az erőfeszítést és a nehézséget nem feltétlenül csökkenti az életünkben. Olyan ajándék, melynek megőrzése rajtunk múlik: kényes és értékes, semmiségek miatt is elveszíthető. Azonban a lelki élet nem tud növekedni a belső béke megújuló kegyelme nélkül.

Ezek a bűntől való szabadság gyökerei.

(Részlet: Adalberto Piovano OSB, Alázatban járni az Istennel, L’Harmattan 2019)

(A. Rodin: Isten keze)