Szent Szív Társaság

Isten hozta a Sacré Coeur nővérek
magyarországi honlapján!

Intorduction

Szent Ignác-i lelkiségű, pápai jogú, nemzetközi, római katolikus női szerzetesrend vagyunk. Közösségünket Barat Szent Magdolna Zsófia alapította 1800-ban Párizsban. Rendi rövidítésünk: RSCJ (Religieuses du Sacré Coeur de Jesus). Ma öt kontinensen, 41 országban közel 2000 Sacré Coeur nővér él és tevékenykedik, az anyaház Rómában van. Magyarországon, Budapesten két közösségünk van, a noviciátusi képzés Franciaországban, Lyonban működik. Társaságunk nemzetközi szinten az egyház küldetésében a nevelés szolgálatával vesz részt, melyet három területen valósít meg: iskolai nevelés által, a szegények felé való elköteleződéssel és lelkiségi-pasztorális szolgálattal.

Az utóbbi tíz évben Magyarországon olyan irányvonalak mellett köteleződtünk el, melyek tapasztalatunk szerint hozzájárulnak hazánk lelki életének megújulásához. Ezek elsősorban a lelki élet elmélyítését és a fiatalok útkeresését szolgálják. A Forrás Lelkiségi Központunkban Budapesten spirituális programok széles skáláját kínáljuk: táncmeditáció, szemlélődő imacsoport és lelkigyakorlat, egyénileg vezetett Szent Ignác-i lelkigyakorlat, szemlélődés a városban, kommunikáció, első pénteki szentségimádás, bibliai tábor gyermekeknek, egyéni lelki kísérés stb. A jezsuitákkal közös projektekben fiatalokkal, mély lelki élet után vágyókkal foglalkozunk, valamint korlátozottan ugyan, de jelen vagyunk a hátrányos helyzetűek és az idősek számára is.

Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: ,,Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?’’ Jézus azonban ezt válaszolta neki: ,,Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden […]

„Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves”

Barat Szent Magdolna Zsófia kedves idézete János evangéliumából

BLOG

Vállalni a kockázatot – válaszolni Jézus hívására

Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: »Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.«
Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis.”

Mint minden meghívástörténetben, most is egy találkozásról van szó. Jézus a halászok mellett elhaladva megpillantja őket és közeledik feléjük. Olyan pillanat ez, mint amikor azzal a személlyel találkoztunk, akivel eldöntöttük, hogy házasságban megosztjuk egymással az életünket, vagy mint amikor a megszentelt élet vonzását megéreztük: egy találkozás meglepetését éltük át és ugyanebben a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes betölteni az életünket.

Azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!«”

Isten megszólítása egyáltalán nem valamiféle beavatkozás az ember szabadságába, nem egy ketrec vagy egy reánk nehezedő teher, sokkal inkább egy szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten hozzánk fordul és arra hív, hogy „szálljunk be” egy nagy tervbe, amelyben ő a részvételünket kívánja. Ebben a hívásban pedig a tenger sokkal tágasabb horizontját és egy sokkal gazdagabb halfogás lehetőségét nyitja meg számunkra. Isten terve ugyanis az, hogy életünk ne vesszen el a banalitásban, ne ragadjon bele a mindennapi szokások tunyaságába és ne maradjon tétlen olyan döntések előtt, amelyek új értelmet adhatnak neki. Az Úr nem akarja, hogy beletörődötten éljünk napról napra, arra gondolva, hogy nincs semmi, amiért érdemes lenne szenvedélyesen elkötelezni magunkat, eloltva belső nyugtalanságunkat, hogy új útvonalakat keressünk hajózásunk számára.

A hivatás tehát meghívás arra, hogy ne a parton álldogáljunk hálókkal a kezünkben, hanem azon az úton kövessük Jézust, amelyet ő eltervezett a mi számunkra és a körülöttünk élő emberek javára és boldogságára.

“Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.”

Természetesen e meghívás elfogadása a döntés bátorságát kívánja. Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának követéséhez teljesen oda kell adnunk magunkat és vállalnunk egy teljesen újszerű kihívás kockázatát; mindent el kell hagynunk, ami a mi kis hajónkhoz akar kötni minket és megakadályoz abban, hogy egy végleges döntést meghozzunk. Azt a merészséget kéri tőlünk, amely erőteljesen arra ösztökél, hogy felfedezzük Isten életünkre vonatkozó tervét. Lényegében, amikor a hivatás széles tengere előtt állunk, nem folytathatjuk hálóink foltozását a biztonságot nyújtó bárkán, hanem bíznunk kell az Úr ígéretében.

Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.” (Mt4, 17-22)

A keresztény élet azon döntésekben mutatkozik meg, amelyek nemcsak a mi egyéni utunknak adnak világos irányt, hanem a társadalomban is hozzájárulnak Isten Országának növekedéséhez. Olyan döntésekre gondolok, mint Krisztusban házasságot kötni és családot alapítani, kitartóan dolgozni munkaköri-szakmai hivatásokban, elköteleződni a szolidaritás és a felebaráti szeretet mellett, társadalmi és politikai felelősséget vállalni stb. Ezek olyan hivatások, amelyek az igazságosság, a szeretet és a jóság ígéreteinek hordozóivá tesznek minket, nemcsak saját magunk számára, hanem annak a társadalmi és kulturális környezetnek javára is, amelyben élünk, amelynek bátor keresztényekre és Isten Országának hiteles tanúira van szüksége.

Az Úrral való találkozásban néhányan megérzik a megszentelt élet vagy a papi hivatás rendkívüliségét. Ez a felfedezés egyszerre fellelkesít és meg is ijeszt. Az ember arra érez meghívást, hogy emberhalásszá váljon az egyház hajójában, mégpedig önmaga teljes odaadottságában, illetve elköteleződve az evangélium és testvérei hiteles szolgálatában. Merészséget kíván meg a döntés, hogy mindent hátrahagyjunk azért, hogy az Urat kövessük, egészen neki szenteljük magunkat azért, hogy művében részt vehessünk. Számos belső ellenállás akadályozhatja egy ilyen döntés meghozatalát.

Imádkozzunk közösen az Úrhoz, hogy segítsen felfedezni életünkben az Ő szeretettervét és adjon bátorságot annak az útnak a vállalásához, amelyet személyesen mindegyikünknek szánt.

(Ferenc pápa a hivatások 56. imavilágnapjára írt elmélkedése nyomán)

 

A szerzetessé válás útja

“A külső embert könnyen szerzetessé teszi az, aki akarja, a belső emberből szerzetest faragni azonban csak kemény küzdelem árán lehet.”

A belső ember szerzetessé (monakhosz= az egység hordozója) válásának útja: engedni, hogy a Lélek Krisztust bennünk teljesen kimunkálja. TOVÁBB “A szerzetessé válás útja”